Kecskeméti RC – Szolnoki Röplabda Klub – Sportcentrum Sportiskola (3:1)
Az első két szettben a csapat a játszmák feléig kézben tartotta az irányítást, több alkalommal is néhány pontos előnyt sikerült kialakítani. Ezekben a periódusokban a játék szervezett volt, azonban a szettek második felében jelentősen megnőtt a hibák száma. A pontatlanságok és rossz döntések lehetőséget adtak ellenfelünknek, aki élni is tudott ezzel, és fokozatosan ellépett.
A harmadik játékrész pozitív fordulatot hozott: végig vezetve, kontrollált játékkal sikerült a szettet a magunk javára fordítani. Ebben a szakaszban a koncentráció és a fegyelmezett végrehajtás is javult, ami eredményben is megmutatkozott.
A negyedik szett azonban komoly csalódást jelentett. Bár a játék összképe sokáig magabiztos volt, a végjátékban ismét olyan hibák csúsztak a teljesítménybe, amelyek ezen a szinten már nem férnek bele. Ezek döntően befolyásolták a játszma alakulását és végkimenetelét.
A mérkőzés egyértelmű tanulságokat hordoz a koncentráció fenntartása és a kritikus pillanatok kezelése szempontjából. „Remélem tanulunk belőle” – hangzott el az értékelésben, amely egyben sportszerű gratulációval is zárult a Kecskemét csapata felé.
