Bede Gábor vezetőedző csalódottan, ugyanakkor sportszerűen értékelte a találkozót, amelyen csapata több szakaszban is partiban volt ellenfelével.
„Az első szettben magabiztosan röplabdáztunk, ha egy kicsit pontosabbak vagyunk a végjátékban, akkor azt meg tudtuk volna nyerni” – kezdte az értékelést a szakember. A nyitójátszmában szervezett és fegyelmezett játék jellemezte az együttest, a kulcspillanatokban azonban hiányzott az a plusz koncentráció, amely a szett megnyeréséhez szükséges lett volna.
A második játékrészben fordult a kocka. „Ellenfelünk nyitójátéka feljavult, és ezekkel a jó nyitásokkal sajnos nem tudtunk mit kezdeni, ez meg is látszott az eredményen.” A bizonytalanabb nyitásfogadás megnehezítette a támadásépítést, így a csapat nem tudta stabilan felvenni a ritmust.
A harmadik szett közepéig ismét biztatóan alakult a mérkőzés képe. „Irányítottuk a játékot, aztán megint jöttek a ki nem kényszerített hibák, amit az ilyen szintű csapatok könyörtelenül kihasználnak, és maguk javára fordítják a mérkőzést” – fogalmazott Bede Gábor. A rutinosabb ellenfél nem hibázott a döntő pillanatokban, és élni tudott a felkínált lehetőségekkel.
A vezetőedző sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy nem sikerült legalább egy szettet megnyerni, hiszen több periódus is arra utalt, hogy erre megvolt az esély. Ugyanakkor kiemelte játékosai hozzáállását és küzdeni tudását.
„Gratulálok a játékosaimnak a hozzáállásukért, és gratulálok a Vegyész RC Kazincbarcika csapatának is a győzelemhez” – zárta értékelését a vezetőedző.
