A nyitásfogadásunk megpecsételte a mérkőzést

2026 február 18. • Gávris Szabolcs

Bede Gábor vezetőedző szerint elsősorban a nyitásfogadással akadtak gondjai csapatának a találkozón.

„Nem igazán tudtunk mit kezdeni ellenfelünk nyitásaival, így nem tudtuk támadásainkat sem pontra váltani” – fogalmazott a szakember. A bizonytalan fogadások miatt akadozott a támadásépítés, a felállt védelem ellen pedig nehezebben tudták érvényesíteni elképzeléseiket.

A vezetőedző kiemelte, hogy ezen a szinten a nyitás és a nyitásfogadás minősége alapjaiban határozza meg a mérkőzések alakulását. Ha ebben nincs meg a stabilitás, az a teljes játékra rányomja a bélyegét.

„Remélem, a következő mérkőzésig ezekben a játékelemekben is tudunk előrelépni” – tette hozzá, utalva arra, hogy a fejlődés kulcsa most a pontosabb fogadásban és a hatékonyabb támadásbefejezésekben rejlik.

Bede Gábor végül gratulált az ellenfélnek, a MÁV Előre SC csapatának a győzelemhez.