Mentálisan ma gyengék voltunk

2026 február 18. • Gávris Szabolcs

Bede Gábor vezetőedző nem kertelt a mérkőzést követően, őszintén beszélt csapata teljesítményéről és a látott problémákról.

„Mentálisan nagyon gyengék voltunk ma, ez meg is látszott a játékunkon” – fogalmazott csalódottan. A szakember szerint nem elsősorban technikai vagy taktikai hiányosságok döntöttek, hanem a koncentráció és a belső tartás hiánya.

Elmondása alapján abból, amit a találkozó előtt megbeszéltek, csak kevés valósult meg a pályán. „Szinte csak a harmadik szettben tudtunk valamit megvalósítani abból, amit elterveztünk.” Ebben a játékrészben már látszott némi javulás, de ez összességében kevésnek bizonyult ahhoz, hogy érdemben befolyásolja a mérkőzés alakulását.

Bede Gábor nem rejtette véka alá érzéseit: „Csalódott vagyok!” – mondta röviden, utalva arra, hogy a csapattól többet várt ezen a napon.

A vezetőedző ugyanakkor sportszerűen elismerte az ellenfél teljesítményét, és gratulált a Szegedi RSE csapatának a győzelemhez.