
A DEAC elleni döntő játszmás vereség után a mai napon a B csoport egyik favoritjának számító Kaposvár otthonában lépett pályára a Szolnoki Röplabda Klub csapata
A mérkőzést megelőzően 3-1-es győzelmi mutatóval állt a B csoport második helyén a Kaposvár, amely egyetlen vereségét az eddig hibátlan Pénzügyőr csapatától szenvedte el, és amellyel harcban lesz lesz a csoportelsősségért.
A szolnoki csapatot a szezon kezdete óta sújtja a sérüléshullám, meghatározó játékosok nem álltak rendelkezésre Gulyás Ferenc vezetőedző számára. Húzóemberünk, Boa Szabolcs a Magyar UP Válogatott – Pénzügyőr mérkőzésen szenvedett ujjsérülést, mint megtudtuk, Guzmics Richárd pedig a keddi edzésen szenvedett bokasérülést. Ennyi negatívum után muszáj lesz a pozitívumokba is kapaszkodnia a szolnoki csapatnak, ilyen lehet az is, hogy Gönczi Imre felépült bokasérüléséből, így már nagy valószínűséggel hadra fogható lesz a jövő hét keddi hazai, Dunaferr elleni visszavágón.

Ami a mai, kaposvári mérkőzést illeti, kulcsjátékosai nélkül a tisztes helytállás lehetett a cél idegenben, több olyan játékos kapott lehetőséget, aki eddig kevesebb szerephez jutott az eddigi bajnokikon. Nem is kezdték megilletődötten a mérkőzést a jászságiak, Csendes Csaba pontjainak köszönhetően 6-5-ig tartották a lépést, ám ezután egy másik sebességi fokozatra kapcsolt a tizennyolcszoros bajnok és kupagyőztes, amely egy 9-2-es etappal gyorsan dűlőre is vitte a szett sorsát, s bár a végén még a kozmetikázás sikerült, végül 25-18 lett az első játszma.
A második és a harmadik játszmában is a jó kezdés alapozta meg a szettek végkimenetelét, nem bízta tehát a véletlenre a kaposvári csapat, amely egy 25-15-ös második, illetve egy 25-14-es harmadik játszmával le is zárta a mérkőzést, amellyel továbbra is tapad a még veretlen Pénzügyőrre.
A Szolnok jelenleg 1-4-el áll a B csoport 5. helyén, amely következő bajnokiján november 8.-án, hazai pályán fogadja a Pénzügyőr csapatát.
Ám előtte még a Magyar Kupában van jelenésük Farkas Róbertéknek, akik kedden, szintén a Tiszaligeti Sportcsarnokban, a Dunaferr gárdáját fogadják 19.00-s kezdettel. Az odavágón 3-0-s dunaújvárosi siker született. Hazai pályán nem lehet más cél, csakis a győzelem, amely tovább lendíthet a csapat önbizalmán.
Várunk tehát mindenkit kedden 19.00-ra a Tiszaligeti Sportcsarnokba!
HAJRÁ SZOLNOK!