Óriásit küzdött csapatunk! A Sümeget is legyőztük!

Egy óriási fordításnak is köszönhetően itthon tartotta a három pontot csapatunk

Pedig egy szintén jó formában lévő csapatot fogadtunk a Tiszaligetben, hiszen legutóbbi három mérkőzését egyaránt sikerrel vette a Sümeg csapata, amely Szolnokról is ponttal, pontokkal távozott volna. Ehhez azonban a szolnokiaknak is volt néhány szavuk, akik bár a kezdésnél még nem mutattak top formát, de egyre jobban belelendültek, és egyre jobban léptek el ellenfelüktől, az első szett végére pedig tíz pontos különbség alakult ki (25-15).

A második szettre már jobban koncetráltak a sümegiek, akik főként Matyiák Árpád pontjaira építettek, hazai oldalon pedig eloszlottak a pontok. A mérkőzés elején Farkas Róbert hozta a pontokat okos megoldásokkal, aztán a szolnoki csapat többi tagja is felzárkózott mellé a pontszerzésben, de ez sem tudta megakadályozni azt, hogy egyenlítsen a Sümeg (22-25).

Nagyot küzdött a csapat, megérdemelten tartotta itthon a három pontot! – Fotó: Németh Virág

A harmadik szettben már újra visszatalált a helyes ritmusra a csapat, s bár voltak hibák egyénileg, csapatszinten mindig volt valaki, aki elő tudott lépni a hullámvölgyekből, és húzta a csapatot, így 2-1-el fordulhattunk rá a negyedik szettre.

Amely szett igen sok izgalmat hozott. Nagyon úgy tűnt, döntő játszmába torkollik a mérkőzés, hiszen 18-22 is volt már az állás, ekkor azonban a parádésan beszálló Kókai Róbert három pontjának, és a kiváló csapatvédekezésnek, egy 7-1-et produkált Gulyás Ferenc csapata, amely végül egy huszáros hajrával lezárta a mérkőzést.

Fontos kiemelni a csapat hozzáállását, amely hétről hétre egyre bizonyítja, igenis, számolni kell velük! Remek formában vannak a srácok! Ami a legfontosabb, mindig volt valaki aki a vállára vette a csapatot, Galovicz László pedig extrát hozott liberóként. Mondhatjuk, ez férfi munka volt!

Szolnoki Röplabda Klub – Sümegi Röplabda Egyesület 3-1 (15, -22, 19, 23)

Jövő héten Fehérváron lép pályára csapatunk a már biztos második hely tudatában, utána viszont csúcsrangadó csoporton belül, március 20.-án 19.00-tól a Tiszaligetben, a Dunaújváros ellen!

Várunk mindenkit a Tiszaligetbe!

HAJRÁ SZOLNOK!