Megkezdte a felkészülést csapatunk!

Megkezdte felkészülését a 2020/21-es szezonra a Szolnoki Röplabda Klub csapata

Nem néz egyszerű év elé nem csak a Szolnoki Röplabda Klub csapata, de több más csapat is, és nem is igazán csak a röplabda, hanem a többi sportág is sajnos a koronavírus járvány miatt több támogatót elvesztett. Az előttünk álló szezonról, játékosmozgásokról, lehetőségekről Gulyás Ferenccel, a csapat vezetőedzőjével beszélgettünk.

„Tudni kell azt, hogy félbehagytuk a bajnokságot. Utána azt kellett látnunk az egyesületnél, hogy a járvány miatt támogatás szempontjából vannak, és lesznek következmények – kezdte szavait Gulyás Ferenc. Elkezdtünk dolgozni azon, hogy megpróbáljuk a következő évi csapatot összeállítani. Sajnos menet közben a Gönczi Imi elment, ő neki olyan szerződést ajánlottak Kistexten, hogy mi azt nem tudtuk felvállalni. A másik emberünk, ugye a Boa Szabolcs, ő is elment tőlünk, ő vele viszont megbeszéltük azt, hogy elmegy, mivel azt a tanulmányi iskolát, amit ő szeretett volna elvégezni, azt mi nem tudjuk biztosítani. Így ő vele szemben semmi problémám nincs, és tudomásul kellett hogy vegyük. És örültünk, neki, hogy nagyon sokáig itt volt, és tudtunk együtt dolgozni. Én úgy gondolom, hogy nem volt vele probléma, szépen fejlődött, és egy egész jó szintre ért már el, bízom benne, hogy ettől feljebb fog tudni lépni majd. Aki még volt, az a Farkas Robi, akinél nem számítottam arra, hogy elfog menni a csapattól. Utolsó pillanatban hallottam én is, hogy ő is a Kistextnél folytatja. Három alapemberünk a tavalyi csapatból elment. Azt tudni kell, hogy a támogatások abban a pillanatban megálltak, hogy bejött a vírus. Elkezdtünk Gávris Szabolcs, elnökkel járni, hogy próbáljuk összeállítani amit elterveztünk, és a csapatot. Amit tudunk vállalni, azt kell hogy végigvigyük, nem is hitegettünk senkit ebből a szempontból. Ami nagyon fontos volt számomra, hogy egy feladó legyen meg, ez a Guzmics Ricsi. Ő vele meg tudtunk egyezni, kicsit nála is féltem, hogy ő is elfog menni, viszont ő becsülettel azt ígérte, hogy marad. Maradt is, itt van már, és edz közöttünk. A másik aki fontos volt számomra, a Banai Máté személye. Ricsivel elég jól összefogták a csapatot, és a fiatalokat egész jól tudják gardírozni. Ők már sok mindenen túl vannak, túl voltak, ez a két fő volt számomra a legfontosabb, hogy megtartsuk őket. Bíztam abban, hogy senki nem fog tovább lépni, itt Biró Bence volt a kérdés, aki már végzett az iskolával. Ő is úgy döntött, hogy marad Szolnokon, és mint edzőt is, Bodonyi Ákos alkalmazza. A többiek, mint a Csendes Csaba, Oláh Dominik, Tímár Mike, velük is megbeszéltünk mindent, ők is maradnak. Aki még képben lett menet közben, az a Kómár Krisztián, ő az, aki mint idősebb játékos, még be fog szállni a körbe. Nem adtuk fel a további támogatók keresését, mert úgy gondoljuk, hogy ehhez a mostani röplabdához kellenek idősebb, rutinosabb játékosok is, viszont ezek komoly pénzekbe kerülnek.”

Gulyás Ferenc továbbra is hisz a fiatal, saját nevelésű játékosokban!

„Abban bízunk, hogy amit ígértek támogatást egy két helyről, azokat még be fogják tartani. És akkor, bár már magyar játékos, aki mozdítható, nincs a piacon. Január 31.-ig van az átigazolási piac, ha minden jól alakul, akkor tudunk hozni egy, akár két külföldi játékost. Tényleg attól függően hogy hogy állunk, és mi kell ahhoz, hogy a csapat bent maradjon. Számunkra, az elnökséggel, hogy beszéltünk, egy a cél, túlélés. Ezt az évet éljük túl, és utána talán tudunk egy kicsivel tovább gondolkodni. Ebbe bízunk most. Azt is látjuk, hogy más csapatoknál is óriási problémák vannak, én bízom abban, hogy a város is mellénk fog állni, úgy mint más városokban meg is tették, attól függetlenül, hogy milyen nagy a baj, de azért csak fent vagyunk már harminc éve NB/I-ben, és ami nem mellékes számomra, hogy azokat a fiatal gyerekeket, akik most elkezdtek röplabdázni, őket itt akarjuk tartani Szolnokon, nem akarjuk, hogy elmenjenek más városba dolgozni, ha már megtanítottuk őket tiszteletre, becsületre, tanulás és munka szempontjából, akkor legyen hasznos tagja a városnak. Nekem mindig ez volt a legnagyobb célom, hogy e felé tendáljunk.”

Ha már a fiatalokról is beszélt vezetőedzőnk, az U18-as válogatott kerettag, és szolnoki nevelésű játékosnak, Fenyvesi Dánielnek is juthatnak értékes percek az NB/1-ben.

Fenyvesi Dániel, U18-as válogatott játékosunk is már a felnőtt csapattal készül

„Bodonyi Ákossal gondolkodtunk, hogy Fenyvesi Dani képes lesz talán felvenni a lendületet az NB/1-ben is. Utánpótlás válogatott, jó játékos, viszont azért fizikailag, és szellemileg is fel kell nőni majd a feladathoz, és bátor legyen.”

„De nagyon vigyázni kell, hogy ne essünk túlzásba ezzel a történettel. Attól függetlenül, hogy fontos az eredmény, de nem minden áron. Azt szeretnénk, hogy ezek a fiatal játékosok, akik itt vannak, ne legyenek túlhajtva. Huszonkét-huszonhárom éves korában is szeresse ezt a sportot, aztán ha nem is ebből akar megélni legyen itt mellettünk, akár mint edző. Egészséges, normálisan gondolkodó, megbízható emberek legyenek ezekből a fiúkból.”