Megérdemelt győzelem a Fehérvár ellen!

Első hazai bajnokiját játszotta a Szolnoki Röplabda Klub, amely a MÁV-Előre -BERICAP gárdáját fogadta vasárnap a Tiszaligetben.

A még mindig két sérültjét nélkülöző Szolnok az első szett elején még nem találta a ritmust, és hamar négy pontos hátrányba került (2-6), amelyet egészen a szett végéig meg is őrzött a Fehérvár, és úgy tűnt, ők cserélhetnek először előnnyel térfelet, ám 21-24-nél, három szettlabdánál óriási akaraterőről tettek tanúbizonyságot Boa Szabolcsék, akik pazar pontokkal már a vezetést is átvették (25-24), ezek után az idegek csatája végül a szolnoki csapatnak jött ki jobban, és behúzták a szettet (28-26)

A lélektani előny hatására ott folytatta csapatunk a második szettet, ahol az elsőt abbahagyta. Koncentrált nyitások, és magabiztos támadójáték jellemezte a játékunkat, a Fehérvár pedig láthatóan kicsit összezuhant az elbukott első szett után. Ezt kihasználva hamar 2-0-s előnyt mutatott az eredményjelző, a második szett is a szolnoki csapaté lett. (25-16)

A harmadik szettet azonban a Fehérvár kezdte jobban, amely pillanatok alatt 4-0-ra elhúzott, és feljavuló centerjátékkal hamar dűlőre vitte a szett sorsát, a hazaiak pedig már láthatóan a negyedik szettre készültek fejben. (13-25)

A negyedik szett elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, a szett közepére azonban Gulyás Ferenc tanítványai tudtak elhúzni négy ponttal, amely úgy látszott, ki is tart a végéig. 19-15-nél azonban egy utolsó rohamot indított még a Fehérvár, amely nem adta fel, és kiegyenlített 19-19-nél. Ezek után viszont jól koncentráltak ismét a kék-sárgák, különösen a nyitások működtek ekkor, de mondhatni az egész mérkőzésen hatékonyan, melynek köszönhetően a szett, és a mérkőzés is meglett (25-21)

Ezzel a szolnoki csapat megszerezte első győzelmét a bajnokságban, amely erőt adhat a továbbiakra nézve mentálisan is. Ami Gönczi Imrét illeti, szépen javul sérüléséből, 1-2 hét múlva bevethető lesz egyik meghatározó játékosunk.

Szolnoki Röplabda Klub – MÁV-Előre-BERICAP
3-1
(28, 16, -25, 25)

A mérkőzés után Gulyás Ferenc, vezetőedzőnk, és Biró Bence értékelt.

Gulyás Ferenc, a Szolnoki Röplabda Klub vezetőedzője: „Nagy mérkőzésre számítottam mivel a tavalyi gyengébb szereplésünk után sikerült egy erősebb csapatot összeállítani annak ellenére, hogy jelenleg a két sérültünkre most sem tudtam még számítani Tar Szabolcsra súlyos térd sérülés Gönczi Imi boka sérülése miatt .A tavaly 7. helyen végzett MÁV-Előre stabil megbízható játékkal kezdett folyamatosan vezetett 3-4 ponttal. Az első szett végén 21-24 re szett győzelem előtt álltak, de a csapat nem adta fel az utolsó pillanatig sem, így sikerült nagy csatában 28:26 megnyerni az első szettet. Úgy gondolom ez adta meg a csapatnak az önbizalmat a bátor, harcos hozzáállást. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű mérkőzés, de a harmadik elvesztett szett után sem ment el a koncentráció, küzdeni akarás a fiúkból és úgy gondolom fizikailag is jobban bírtuk a mérkőzést. Bízom abban, hogy DEAC elleni mérkőzésre is hasonló mentalitással, győzni akarással lépünk pályára. Gratulálok a csapatnak 3-1-es győzelemhez, bízom benne megfelelő motivációt adott a játékosoknak. A sérültjeimnek mihamarabbi gyógyulást!”

Biró Bence, a szolnoki csapat centere: „Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, hiszen ez a mérkőzés az idegek csatája volt. Az első szettben egy nagyon nehéz helyzetből sikerült fel állunk, mert az ellenfél 21:24-re vezetett és innen sikerült fordítani, majd szettet nyerni. Ezzel a lélektani helyzettel sikerült megnyernünk a második szettet, majd ezt követően érezhetően ki is engedtünk, amelynek következménye az lett hogy elveszítettük a szettet. A negyedik szettben ismét egy szoros és harcos csata volt, ahol 20:20-ig fej-fej mellett mentünk, majd sikerült a csapatnak egy fokozatot feljebb kapcsolnia. Szeretném megköszönni azoknak az embereknek akik kijöttek szurkolni a csapatnak és végig mellettünk álltak!”

A szurkolóknak köszönjük a támogatást, várjuk őket a soron következő hazai mérkőzésekre is, elkél majd a biztatás!

HAJRÁ SZOLNOK!