
A mérkőzés után Gulyás Ferenc, vezetőedzőnk is értékelte a látottakat, a hozzáállással és a játékkal is elégedett volt.
Önbizalomnövelő mérkőzésen van túl csapatunk, amely után Gulyás Ferenc értékelte hosszabban a látottakat.

„Tudtuk, hogy nagyon fontos lesz ez a mérkőzés, nem csak igazából a pontszerzés szempontjából, hanem hogy a csapat úgy össze tudjon állni, ahogy az nekem elképzelésem volt az év elejétől. – kezdte szavai Gulyás Ferenc, a szolnokiak vezetőedzője. Ha sok kudarc van, a csapatban is elindul egy rossz irány. Ezt mindenképp szeretném megakadályozni, hiszen ezt mindenki azért csinálja, mert szeretjük csinálni. Azt, amit szeretünk csinálni, azt pedig jó lenne, ha örömmel csinálnánk. Megértették a fiúk, hogy mit szeretnénk, annak megfelelően is kezdtek el dolgozni a héten, ahhoz, hogy ezt a jó Székesfehérvárt meg tudjuk verni. Én úgy gondolom, hogy mindenki megfelelően odatette magát az edzésen. Ennek köszönhetően látható volt a mérkőzésen, akár az első perctől kezdve is, attól függetlenül, hogy elvesztettük az első szettet, végig mi uraltuk, nagyon stabilan, nagyon nagy küzdeni akarással játszottunk. Nagyon nagy szerepe volt Guzmics Ricsinek, feladónknak, aki tényleg irányította ezt a csapatot. Belül is érezhető volt az, hogy minden egyes labdamenetet megbeszéltek, mi volt a hiba, figyeljen a következőre. Természetesen mi pedig kintről próbáltunk segíteni. Én úgy gondolom, hogy ez így összességében nagyon jó, és egy kiélezett harc volt a Székesfehérvárral. Látható volt, hogy belőlünk is felkészültek.„
Vezetőedzőnk is mindent megtett, hogy plusz, extra motivációt is adjon a csapatnak, amely hatalmasat küzdött a mérkőzés első percétől az utolsóig.
„Úgy gondolom, az győzött most ezen a mérkőzésen, aki jobban akart, és jobban elhitte, hogy igen, ő megnyerheti, még akkor is, hogy ha vesztes állásban van. Nem hiába volt az, hogy 24-20-ról tudtunk fordítani a második szettben, és hogy a negyedikben öt-hat pontos hátrányból is feltudott állni a csapat. Nem adta fel az utolsó pillanatig sem. Én is próbáltam mindent elkövetni annak érdekében, hogy a csapat megnyerje ezt a mérkőzést. Voltak olyan elemek, ahol mint edző, közbe kellett lépnem, akár egy időkérésnél, amikor már nem volt időkérésem, és kikérni egy olyan cserét, amit már nem lehetett volna csinálni, de felvállaltam azt, mert látható volt, hogy a csapat nyerni akar, és megcsináljuk. Én ezért büntetést kaptam, felvállaltam azt is, hogy összevesszek a bíróval, és ha kell, akár ki is állítson, mert úgy gondolom, hogy kellett a csapatnak abban a pillanatban az a nyugalom, és hogy abból egy kis pluszt szerezzenek, hogy engem kiállítsanak, és hogy megmutassák, igen, ettől függetlenül mi megtudjuk csinálni. Elsősorban viszont mindenképp a csapatot dicséri az, hogy ezt a mérkőzést megnyertük. Mert mindent, az első perctől az utolsóig mindent elkövetett azért, hogy győztesen tudjanak lejönni a pályáról. Amiben nagyon bízok még, hogy ez nem fog elmúlni a hétvégéig. És a következő mérkőzésen a Debrecen ellen ugyanilyen elánnal, és ugyanilyen akarattal fognak akár játszani, akár felkészülni.„
Vasárnap pedig reméljük, minél többen kilátogatnak majd a Tiszaligetbe!
HAJRÁ SZOLNOK!