
Csapatunk jó játékkal, és győzelemmel feledtetnék a hazai, Dunaújváros ellen elszenvedett vereséget
Előző hét vasárnap a Dunaferr csapatát fogadta a Szolnoki Röplabda Klub csapata. Ebben a szezonban már sokadjára mérhette össze erejét a két együttes, ám ezidáig csak a piros-feketék örülhettek. A hazai bajnokin nem találta a ritmust a szolnoki csapat, amelyet a rutinos, Mészáros Dömötörrel felálló Dunaferr kihasznált, és 3-0-s sikerükkel elvitték a három pontot a Tiszaligetből.

November 24.-én pedig Székesfehérvárra utazik a csapat. Idei egyetlen győzelmét, az akkor rendkívül összeszedetten játszó szolnoki csapat éppen hazai pályán, a MÁV-Előre ellen szerezte meg, hasonló folytatásban bízva reméli Gulyás Ferenc is, hogy elindul a csapat felfelé, és sikerül oda-vissza megverni a nem rossz erőkből álló Fehérvárt.
Gulyás Ferenc, a Szolnoki Röplabda Klub vezetőedzője: „Bízom abban, hogy a csapat teljesen máshogy áll a Székesfehérvár ellen a mérkőzéshez, mint az utóbbi otthoni Dunaújváros ellen csatához. Küzdeni akarást, és alázatot szeretnék látni a pályán, akkor fogunk tudni nyerni, ami fontos lenne minden szempontból.”
A mérkőzésre, 16.00-kor, vasárnap kerül sor Székesfehérváron
HAJRÁ SZOLNOK!