Egyről a kettőre: újabb idegenbeli győzelem!

Pécsett lépett pályára csapatunk a soron következő idegenbeli mérkőzésén, ahol magabiztos győzelmet aratott.

Noha a Szeged elleni idegenbeli mérkőzés előtt óvatosságra intett Gulyás Ferenc, a szolnokiak vezetőedzője, most egy lényegesen könyebb feladat várt a csapatra Pécsett. Egy fiatal, tehetséges csapatról lévén szó természetesen itt sem volt elég a cipőt felküldeni, ám már az első szettben látszódott, hogy van rutin és tudásbeli különbség a két csapat között. 3-3-ig volt szoros az első felvonás, ezután viszont már nem volt kérdés. Amíg a pécsiek hét pontot tudtak feltenni a táblára, ugyanebben az etapban csapatunk tizenkilencet, a vége pedig: 25-13 lett. A második játszma bár szorosabban alakult, a döntő faktorokban mindig előléptek játékosaink, főként Gönczi Imre és Boa Szabolcs szállították a pontokat, amely egy újabb szettet, és lépést jelentett egy esetleges szettveszteség nélküli győzelemre. A második szett 25-18 lett a miénk. A harmadik játszmára viszont megmaradt minden izgalom, amely az első két szettben nem kellett, hogy előjöjjön. Itt már a pécsi csapat is szállította a pontokat, de a rutin itt is döntött, és ha csak két ponttal is, de behúzták a fiúk a harmadik szettet is 25-23-ra, amely újabb értékes három pontot gyűjtött be, és csoportbeli első helyet jelent Gulyás Ferenc tanítványainak.

PTE-PEAC – Szolnoki RK 0:3 (-13, -18, 23)
Legtöbb pont: Gönczi Imre 18, Boa Szabolcs 15

Csapatunk újabb három pontot zsebelt be! – Fotó: PTE-PEAC Röplabda Szakosztály

Ami a folytatást illeti, idegenbeli túránk záró akkordjaként január 26.-a vasárnap 16.30-kor Sümegen lép pályára csapatunk. Koncentrált játékkal, és csapatmunkával azonban itt is begyűjthető a három pont, és akkor hibátlan januárral mehetnénk bele a februári első két meccsünkbe, ahol már igazi erőfelmérő következik. Először a Székesfehérvár ellen hazai pályán, majd a Dunaferr ellen idegenben.

HAJRÁ SZOLNOK!