Dunaújvárosban vendégszerepel a szolnoki csapat

Igazi presztízscsata várható a soron következő bajnoki fordulóban, ahol a Szolnoki Röplabda Klub a Dunaújváros vendégeként lép pályára vasárnap

Az előző héten viszont fájó vereséggel kezdte a bajnokságot a csapat, amely Rácalmáson szenvedett 3-2-es vereséget a Magyar Utánpótlás Válogatott csapata ellen, amely 0-2-es hátrányból fordította meg a mérkőzést. A csapat vezetőedzője, Gulyás Ferenc sem volt megelégedve a látottakkal.

„Úgy gondolom, félvárról vette a csapat az ellenfelet, ez természetesen megszokta bosszulni magát, ahogy az lenni szokott. Az igazi küzdeni akarás hiányzott a csapatból, és a győzni akarás, sajnálom, hogy így kezdtük a bajnokságot” – mondta a szolnokiak trénere

A mérkőzésen viszont nem várt, sajnálatos események is történtek, amelyek kihathattak a csapatra, egy rossz érkezés következtében ugyanis hosszabb időre kidőlt a sorból egyik meghatározónak számító játékosunk.

„Közbejöttek olyan dolgok is, amire nem készülhetünk fel. Tar Szabolcs súlyos térdsérülése, Boa Szabolcs túlterhelése a válogatott csapatnál a mérkőzésünk előtt. Természetesen tanultam, tanultunk a történésekből, levontuk a konzekvenciákat. Tar Szabolcsnál keresztszalag szakadás és belső oldali térdszalag szakadás a diagnózis. Előre láthatólag hat hónap a felépülési idő. Megnézik milyen szinten sérültek a szalagok, kitisztítják, majd egy kis pihenő után keresztszalag pótlás a következő lépés.”

Győzni mennek Dunaújvárosba a Szolnokiak!

Presztízs csata jön vasárnap 16:30-tól a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Tavaly drámai mérkőzésen, döntő játszmában szenvedett vereséget a szolnoki csapat a bent maradásért folytatott párharc utolsó mérkőzésén, most pedig fűti a visszavágás a fiúkat, amely a heti edzésmunkán is meglátszott.

„Sok játékosnak presztízs mérkőzés a Dunaújvárosi. Attól függetlenül, hogy sérüléshullám söpör végig a csapaton, úgy gondolom, mindent meg fogunk tenni a győzelemért. Az elvárásom a csapattal kapcsolatban mindig, mindenki ellen a tisztességes hozzáállás, a győzni akarás az utolsó pillanatig. Úgy gondolom, ez meg fogja hozni az eredményességet is. A felkészülésünk jó úton halad, bízom abban, hogy győzelemmel térünk haza.” – zárta szavait Gulyás Ferenc

Tar Szabolcsnak mielőbbi jobbulást kívánunk, várjuk vissza a pályára!

A mérkőzés vasárnap 16:30 perckor kezdődik majd a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

HAJRÁ SZOLNOK!