
A múlt hét vasárnapi, önbizalomnövelő győzelem lendületében bízva lép pályára a Szolnoki Röplabda Klub Debrecenben vasárnap.
Kemény meccset ígért, és azt is hozott az október. 20.-i mérkőzés a Székesfehérvár ellen, ahol egy már elveszettnek hitt első szett után tudtak fordítani a szolnokiak, és nagyon fontos, 3-1-es győzelmet arattak. Most vasárnap ahhoz a Debrecenhez látogatunk, amely bár 0-3-al kezdte a szezont, de ez senkit nem szabad, hogy elaltasson, hiszen a Fehérvár is csak döntő szettben tudta odahaza megverni őket, a jelenleg két legerősebb csapattól a csoportban, mint a Kaposvár és a Pénzügyőr pedig kilehet kapni.
Gulyás Ferenc, a szolnoki csapat vezetőedzője is óvatosságra int: „Természetesen győzelmünkkel nem ért véget a bajnokság, készülünk a következő megmérettetésre ami a DEAC csapata lesz. A Debrecen az utóbbi két évben megerősödött csapattal rendelkezik, így nem lesz könnyű dolgunk ha pontot, pontokat akarunk rabolni az idegenbeli mérkőzésen is. Bízom abban, hogy a csapat ugyan olyan elánnal, győzni akarással áll fel a pályára ahogy azt tette a Székesfehérvár ellen, aminek meg is lett az eredménye! Sokat dobna a csapat hangulatán ha győzelemmel térnénk haza, amire úgy gondolom, meg is van minden esély. Mindenki egészséges, lassan Gönczi Imi is hadra fogható lesz, viszont ezen a mérkőzésén még nem számíthatok rá. Bízom abban ,hogy mindent megteszünk a győzelemért!”

A Kazincbarcikától érkező, válogatott kerettag Banai Máté, aki rendkívül fontos pontokat jegyzett a győzelemhez, a csapatmunkát emelte ki: „Nagyon tetszett ahogy a csapat végre csapatként működött. Végre visszajött abból egy kicsi, ami az edzéseken jól működik. Örülök, hogy végre belekóstoltak a fiúk, hogy milyen a győzelem íze így a szezon eleji vereségek után, és az plusz hogy egy meghatározó Gönczi Imi nélkül sikerült ez a győzelem. Szeretném mindenképpen kiemelni Guzmics Ricsi játékát, mind a röplabdázást tekintve, mind pedig azt, ahogy csapatkapitányi feladatait ellátta. Bízom benne, hogy tudunk vasárnap is minimum így teljesíteni. Mindenki tisztában van vele, hogy egy fontos meccs lesz. Kiélezett mérkőzésre számítok de úgy érzem, hogy rendben lesz minden.”
A DEAC elleni, idegenbeli mérkőzésre vasárnap 18.00-kor kerül sor Debrecenben.
HAJRÁ SZOLNOK!