
A Miskolc elleni hazai győzelem után most Dágon bizonyíthat a Szolnoki Röplabda Klub csapata
Egy héttel ezelőtt kezdte meg a bajnokságot a Szolnoki Röplabda Klub, amely a rutinos játékosokat felvonultató, és frissen feljutott Miskolcot látták vendégül. Egy nehéz, de annál fontosabb mérkőzést húzott be csapatunk, főként a Banai-Fenyvesi-Biró triónak is köszönhetően, de remek mezőnymunkát mutatott az egész csapat, így kár lenne csak a pontszerzőket kiemelni.
„Még az első időszakban is mondtam, hogy ez a Miskolc egy rutinos játékosokból álló csapat, és egy kicsit tartottam is ettől, mert a rutinosabb játékosok előre tudnak olvasni, látják a pályán az ellenfél hibáit, és ezt általában gyorsabban ki szokták használni. – kezdte Gulyás Ferenc, vezetőedzőnk. De úgy gondolom, hogy most a fiatal csapatunk nagy akarattal, és lendülettel, és tényleg azt mondom, hogy egy nagyon nagy győzni akarással ezt simán letudta. Nem mondom hogy könnyű volt, nagyon nehéz volt, de én úgy gondolom hogy a gyerekek tényleg játszották a röplabdát, élvezték, látszott ez a mezőnyben, amikor összeszedtek egy-két labdát, amire talán még ők se hitték, hogy összeszedik, és mégis meg tudták csinálni. Mindenképpen gratulálnom kell ehhez a mérkőzéshez, nagyon szépen játszottak. Természetesen ebből semmit nem lehet levonni, rengeteg mérkőzés van még előttünk, ez egy győztes meccs, ezt most ki kell használni, örülni kell, és amiket én is láttam hibákat, azokat megpróbáljuk majd az edzéseken kiküszöbölni, hogy még jobb, még stabilabb legyen a játékunk. És amikor már mindenki rendelkezésre fog tudni állni, akkor csak könnyebb lesz azoknak, akiknek most végig kellett játszani ezt a négy szettet. És igenis volt 30-28-as szettünk is, ami úgy gondolom, az is jó, hogy látszott a fiatalokon, hogy fejben is tudták tartani a szettet, igaz kikaptunk ebben a szettben, de nagyon kevesen múlott.”

Vasárnap ismét egy frissen feljutott, és sokáig az élvonalban vitézkedő Dág csapatához látogat csapatunk, ahol ha ugyanilyen fegyelmezett, és jó játékot mutatunk, mint tettük azt hazai pályán a Miskolc ellen, meg lehet az idegenbeli győzelem, és a nagyon fontos három pont.
A mérkőzésre vasárnap, 16.00-s kezdettel kerül sor!
HAJRÁ SZOLNOK!!!!