A Székesfehérvárt fogadják a szolnokiak!

A Szolnoki Röplabda Klub első hazai mérkőzését játssza az idei bajnokságban, ahol a cél az első győzelem megszerzése.

Első hazai mérkőzésről lévén szó, nagy a bizonyítási vágy hazai szurkolók előtt, hiszen a szezonkezdet sajnos nem úgy alakult, ahogy a csapat eltervezte. Tar Szabolcs komolyabb sérülést szenvedett, őt hosszabb ideig nélkülöznie kell a kék-sárgáknak, Gönczi Imre azonban hamarosan bevethető állapotban lesz. A hét közben Dunaújvárosban játszott a csapat Magyar Kupa mérkőzést, ahol bár 3-0-s vereséget szenvedtek, voltak biztató jelek a jövőre nézve.

Így látta Guzmics Richárd is, csapatkapitányunk: „Egy kiélezett, pörgős mérkőzésre számítok mind a két fél részéről, hisz hasonló erőt képvisel mind a két gárda. A Dunaújvárosi bajnoki, illetve kupa mérkőzésen javuló teljesítményt mutatott a csapat, amivel van esélyünk a MÁV-Előre ellen. Fontos lesz mindenki egyéni teljesítménye, de ezt a mérkőzést is csapatként tudjuk majd megnyerni. Két sérülés nehezíti a helyzetünket, hisz Tar Szabolcs az első bajnoki mérkőzésen szenvedett súlyos térdsérülést, Gönczi Imi pedig az egyik edzésen érkezett rosszul. Szerencsére neki rövidebb időre van szüksége a felépüléshez. Innen is kívánunk nekik mielőbbi felépülést!

Hazai pályán csak a győzelem lehet a cél!

A mérkőzésre vasárnap, 16:30-as kezdettel kerül sor a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Minden szurkolót szeretettel várunk, hajszoljuk bele a csapatot a nagyon fontos győzelembe!

HAJRÁ SZOLNOK!