
Első hazai mérkőzésén jön az igazi erőfelmérő csapatunknak, a megerősödött Székesfehérvár látogat a Tiszaligetbe.
2020 első olyan mérkőzése jön, ahol nem kell elhagyni a Szolnok táblát, csapatunk első hazaiját a Székesfehérvár ellen fogja játszani vasárnap. Az utóbbi három mérkőzéshez képest most két olyan mérkőzés jön majd, amely igazi erőfelmérő lehet. Bár hozzá kell tenni, hogy két győzelmét a bajnokság első felében éppen a Fehérvár ellen szerezte meg, hiszen mind hazai pályán, mind pedig idegenben sikerült legyőzni őket. Azóta viszont két játékost is igazoltak, és biztos nem feltartott kézzel érkeznek a Tiszaligetbe. Ami csapatunkat illeti, duzzadnak a fiúk az önbizalomtól, kifejezetten jó, és összeszedett mérkőzést játszottak Sümegen, ahol magabiztos győzelmet arattak.
„Bizakodom a mérkőzéssel kapcsolatban, mert úgy gondolom, hogy az utóbbi két mérkőzés aránylag jól sikerült. – kezdte Gulyás Ferenc, a szolnokiak vezetőedzője. Sőt, mondhatom azt, hogy Sümegen nagyon szépen tudtunk játszani, nagyon jól összpontosítottunk, és nagyon kevés hibával játszottunk. Úgy gondolom, a csapatban most megvan a megfelelő motiváció, és bízom abban, hogy összekapják magukat a fiúk, és legalább olyan koncentráltan, és magabiztosan fognak játszani, mint ahogy azt tettük Sümegen. Én bízom abban is, hogy az itthoni közönség segíteni fogja őket. Fontos lenne a három pont megszerzése, hogy a Székesfehérvárt továbbra is magunk mögött tudjuk, és egyre közelebb kerüljünk ahhoz, hogy lehetőségünk legyen az Extraligába való feljutáshoz.”

Ehhez azonban minden szurkolónkra szükség lesz, buzdítsuk csapatunkat zsinórban a negyedik győzelembe!
A mérkőzésre vasárnap 16.30-kor a Tiszaligeti Sportcsarnokba kerül sor!
HAJRÁ SZOLNOK!